Teltek múltak a napok, hetek, hónapok, és egyre jobban hiányzott Tom. Már 3 hónapja nem láttam, nem beszéltem vele, direkt kértem, ne keressen. Itt töltöttem LA-ban ezt az időt, mert nem adtam el a házamat. Hiányzott Tom, de a sebeim sikeresen begyógyultak. Legalábbis úgy gondolom... :)

Reggel egy SMS hangra ébredtem. A telefonom jelzett.

Ez állt az üzenetben:

,,Ne haragudj Linda, megígértem tudom hogy nem kereslek, de bírom ki nélküled tovább! Hidd el 1000× megbántam azt amit tettem, vissza akarlak kapni! Nem bírom már ezt így, 3 hónap baromi sok nélküled... Kérlek, most az egyszer, hiszen mindenki megérdemel egy második esélyt! Szeretlek Tom."

Hát ezen annyira meglepődtem. Akkor talán mégis fontos vagyok neki?! Nem tudom, viszont igaza van abban, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt. Aztán azon is gondolkoztam, hogy szegénynek mennyi ideig tarthatott beírni ezt a hosszú üzenetet. :)

Végülis mindezek után arra jutottam, ideje hazamenni. Nem tudok már tovább így élni, talán itt van ennek az ideje is. Nem dughatom a fejem a homokba, mint majdnem mindig szoktam. Vagy talán nem is szoktam?! Na mindegy... Szóval megyek haza Tomhoz! :D

- Háló? - vettem fel a telefont, mert miután elolvastam az üzenetet, csörgött is.

- Linda?! - nem ismertem fel először a hangot.

- Kivel beszélek? - kérdeztem vissza.

- Linda, gyere haza! Engedjen el... - hallottam némi tompa pukkanást a háttérből, majd rájöttem, Tom az.

- Jézusom, Tom minden rendben? - ijedtem meg. Nem szokott ilyen ideges lenni.

- Igen, csak gyere kérlek! Egyébként éppen néhány paparazzi elől futkosok... - nevetett fel, de utána abbahagyta. :)

- Akkor jó. - majd letettem. Magam sem értem mi a fenének csaptam le. Kikapcsoltam a telefonom, és az ágyra dobtam, majd visszafeküdtem. Aludni már nem tudtam, egyre több gondolat rohamozta meg az agyam. :/

Lementem, készítettem valami ehetőt, mert már ebéd felé tartottam. Aztán elővettem egy repülési prospektust, mert vettem még régebben, ilyen kiruccanások kedvéért, és néztem a lehető leghamarabb gépet Hamburgba. :)

Találtam is egyet, ez volt a leghamarabbi. Fél 5-kor indult. Még pont lesz időm összeszedni a cuccaim normálisan, meg mindent lerendezni. Ugyanis a cég még, most is meg van itt, csak egy másik ember, a volt titkárnőm irányítja, mert ő itt van, de az enyém. És hát csináltam egyet Hamburgban is. :)

Megkajáltam, összepakoltam, kitakarítottam, és már 4 óra volt. Elmentem a reptérre, felszálltunk, és már úton voltunk is Hamburg felé. Nagyon vártam már ezt a napot!

Leszállt a gép, eléggé hosszú volt az út. De megérkeztünk sikeresen. Itt már délután volt.

A ház felé vettem az irányt, és már ott is voltam. A szívem a torkomban vert, és egyre hevesebben. Féltem is, újra találkozni vele, viszont annyira vágytam már arra, hogy megöleljen...

- Linda! - állt velem szemben Tom az ajtóban, miután csengettem. Meg volt lepődve, egy pár másodpercig rémület ült az arcán, de utána felcsillant a szeme.

- Tom! - mosolyodtam el, ledobtam minden cuccom, és megöleltem, majd megcsókolt.

- Hiányoztál! - suttogta a fülembe, majd a tenyerével az arcomat fogta.

- Te is! - mosolyogtam, és csak itt döbbentem rá, mennyire jól tettem azt amit tettem. Ez a szünet valahogy kellett nekünk, főleg most. Most, hogy ennyi minden történt, muszáj volt végre levegőhöz jutnunk. Nem volt könnyű, de végigcsináltuk...

Bementem, majd egymással szemben csak ültünk az asztalnál, és mosolyogva bámultuk egymást.

- Miért mosolyogsz? - törtem meg a csendet. Az iszonyatosan hosszú csendet.

- Mert gyönyörű vagy! - nézett végig rajtam, már amennyi tudott az asztal miatt.

- Köszi. - pirultam el. Valahogy olyan volt, mintha most találkoznánk először. Én mindig belepirultam abba, ha ilyenek mondott, és ő csak sunyi mosollyal az arcán vigyorgott, és folytatta. Mindig direkt zavarba akart hozni. -.- :)

- Imádom, ha elpirulsz! - mosolygott, majd elkezdte piszkálni a piercingjét.

- Te most flörtölsz velem? - nevettem el magam, nem bírtam már.

- Most miért nevetsz ki?! És ha igen, akkor mi van?! - nevetett már velem ő is. - Csak annyira imádlak. És örülök, hogy adtál egy második esélyt! És tudod, ez a 3 hónap különlét mágjobban ráébresztett, mennyire fontos vagy nekem! - közelebb hajolt, majd adott egy puszit a homlokomra.

- Reméltem. De ez kellett a kapcsolatunknak, vagy inkább már a házasságunknak! Azt hiszem... - sütöttem le a tekintetem. Tom nem szereti igazán ha azt mondom, hogy házasság. Igen, össze akart ő is velem házasodni, mégis úgy gondolja, ez csak egy pont egy pár életében. Nem áll le semmi sem, nincs megkötve a kezünk. Na de ugye a megcsalást az nem kéne... -.-

- Én is így gondolom. A házasságunknak. - emelte fel a fejem a kezével, majd mosolyogva nézett mélyen a szemembe.

- Úristen, ezt most Tom Kaulitz mondta? - nevettem el magam.

- Bizony. És jól hallgasd meg, mert egy darabig nem hallod újra! - nevetett ő is.

- Kössz... - forgattam a szemem.

- Jaj, tudod, hogy csak vicceltem! - jött oda mellém. - És mit szólnál, ha ma egy kis DVD-zős estét tartanánk? Előtte egy kis rendelt kaja, pezsgő, meg eper... - csukta be a szemét, miután kimondta az eper szót.

- Nekem jöhet. Imádom az epret! - dőltem én is hátra és becsuktam a szemem.

- Na akkor ezt megbeszéltük. Még akkor el kell menni vásárolni! - sziszegett.

- Megyünk együtt? - kérdeztem.

- Aha. Veled sokkal érdekesebb a vásárlás!

- Tudom én! - húztam ki magam.

- És kicsit sem vagy szerény... - csókolt meg.

- Azt is tudom. - mosolyogtam. - A legjobbtól tanultam. - nyújtottam a nyelvem.

Fogtuk a cókmókunkat, majd elmentünk bevásárolni. Mindent megvettünk, és utána benéztünk Billékhez...