Reggel hányingerre keltem. Pontosabban arra, hogy a fürdő felé kell rohannom, mert különben az ágyba rókázok. :/
Miután kihánytam minden belső tartalmamat, még a biztonság kedvéért maradtam a WC mellett. xD Nem mertem felállni onnan, tudtam, nemsokára úgyis megint rámjön. :/ Így ott kuksoltam a klotyó mellett.
- Linda?! - támojgott a fürdőbe hót kómás fejjel Tom, és csodálkozott rajtam.
- Jaja! - mondtam, és könyököltem a WC ülőkéjén.
- Segítsek valamit? - gugolt le mellém, segíteni akart, de inkább elküldtem.
- Inkább menj most ki! Nem lehetek egy szép látvány! Azért köszi! - mosolyogtam halványan. :)
- Oké. Szívesen! - mondta, elvette a fogkeféjét, és kiment.
Még egy fél órát biztos ültem ott a hideg földön, de fáztam, és már a kis szőnyeg sem volt olyan meleg, így inkább kivettem egy vödröt, és elvittem magammal.
A nap hamar elment, és megírtam csak egy sms-ben anyáméknak, hogy terhes vagyok. Persze rögtön visszahívtak, és tátott szájjal kérdezősködtek. Mindketten majd' kiugrottak a bőrükből. Ez érthető mondjuk! :) Örülnek. Nem is tudom, mit tennék, ha elleneznék ezt a babát. :/
A mindennapjaim ugyanúgy mentek, hányás, fetrengés, émejgés, ájulás, mindent összeevés, stb., stb....
Eltelt 5 hét. Lassan mennem kell orvoshoz.
- Tom! Nem láttad a nőgyógyászom számát? A kis barna könyvecskében? - kutattam a papírok között a fiókban.
- Minek az neked? Amúgy szerintem a másik fiókban van! - ette tovább békésen a szendvicsét.
- Hát lassan menni kéne. - mondtam.
- Tényleg. Már 5 hete! - gondolkozott el. Vágott egy merengő fejet, majd elmosolyodott elégedetten.
- Így tudod? - vontam fel viccesen a szemöldököm.
- Persze! Az első lurkómat csak számon tartom! Meg a másodikat, a harmadikat, a negyediket, az ötödiket... - kezdte el számolgatni az ujjain.
- Mi? Hóó, ácsi! Ki mondta, hogy szülök neked még kölyköt? - röhögtem. - Mármint kisbabát. - nevettem tovább.
- Miért nem? - tátotta viccesen a száját.
- Hagyjuk... - legyintettem. - Megvan! - kaptam elő, és telefonáltam.
Eltelt egy kis idő, lebeszéltem, és visszamentem a konyhába.
- Na? - kérdezte Tom.
- Kaptam időpontot, 2 nap múlva! - mosolyogtam.
- Én is mehetek, ugye? - mosolygott boci szemekkel.
- Persze! - mosolyogtam megint, és az ölébe ültem.
- Akkor jó! - adott egy puszit.
Eltelt 2 nap, és menni kellett az orvoshoz.
- Jó napot! - mosolygott a doki.
- Önnek is! - Tom, udvariasan.
- Jó napot! - Én.
- Kezdhetjük? - jött oda.
Bekísért. Hamar megvolt a vizsgálat, és átvittek egy ultrahangra.
- Nézzék, az ott a lábacskája! Még nagyon apró, de látszik egy kicsikét! - mutatott egy kis foltot a monitoron az orvos.
- Az én fiam! - húzta ki magát Tom. Én és a doki is nagy, tágra nyílt szemekkel néztünk rá.
- Tom, honnan szeded, hogy fiú lesz? - néztem rá.
- Megérzés! Az ilyet megérzem! - nevetett.
- Ja... - vakartam meg a tarkóm.
Hazamentünk, és otthon Tom azzal jött folyton, hogy biztosan fiú lesz. -.- Mert csak fiú lehet! Hogy majd megtanítja őt focizni, motorozik vele, és más-más fiús dolgokat csinálnának együtt. :)
Elaludtam.
(Ugrunk az időben....)
7 hónappal később ...
- Segíts már Tom! - dőltem, alig bírtam a hasam.
- Jövök! - mosolygott, és segített felállni a kanapéról, és elmentünk enni.
Tom ezalatt a 7 hónap alatt rengeteget segített. A dokit én direkt nem akartam megkérdezni, hogy fiú, vagy lány lenne. Tomnak sem árulta el. :) Külön kérésre. :P Így aggódhat azon, hogy világoskékre, vagy rózsaszínre festi-e a gyerekszobát. :P
- Miért nem mondja meg? - léptünk be a házba a dokitól.
- Mert nem! - mondtam nevetve.
Tök álmos, és fáradt lettem, így lefeküdtünk aludni.
Hajnalban arra keltem, hogy iszonyatosan fáj, és feszít a hasam. :/
- Tom! - ráztam, és keltettem fel.
- Mm... Hm? - éledezett.
- Tom!! - rángattan egyre erősebben, mert jobban fájt.
- Mi? Minden rendben Linda? - ült fel.
- A-a!! - olyan volt mintha bepisiltem volna.
- Jézusom! - hűlt el Tom, amikor meglátta, hogy tiszta víz a lepedő.
- Szerintem ... ááááá .... - fogtam a hasam.
- Indul a mandula! - pattant ki Tom röhejesen az ágyból, a karjába vett, és indult a ruhásszekrény felé ...
