Nagyon cuki egy baba! :) De komolyan... Majd' fel faltam. :P Annyira édes volt. :)
- Nagyon édes, hogy szuszog! - mosolyogtam, majd a többiek felé fordultam. Tom is odajött, és átvette tőlem a kicsit. :)
- Tényleg! - helyeselt.
- Gyönyrű! Gratulálok fiúk lányok! - kacsintottam Ash felé. Bill felé nem, mert nagyban húzta a szunyát. :D
- Bill-t haza kéne hogy vigyem! - mondta Tom, a karjai közt a kis Gordonnal. :)
- Szerintem is. Majd én itt maradok Ash-sel. - mondtam. Tom letette a picit, és felkeltette Bill-t.
Mikor elmentek a fiúk, elkezdtünk beszélgetni Ashleyvel.
- Na, gondolom kárpótolta a félelmedet a kicsi! - mosolyogtam rá.
- Abszolút. - nevetett halkan, hogy Gordon fel ne ébredjen. :)
- Megérte. - bólogattam.
- Annyira aranyos. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fantasztikus érzés a kezeim között tartani a saját kisbabámat. - mosolygott elégedetten. Hát van benne valami.
- Hát igen. - bólogattam.
- Most nézd meg! Hát melyik az a nő, amelyik nem vágyna egy ilyen kis angyalra?! - ezt most hogy érti? Hogy én nem vágyok még gyerekre? Most a szememre hányja? Miért? Kössz... -.-
- Látom. - mondtam. - Bocsi, de nekem ki kell mennem a mosdóba, sűrgős. - tetettem, mintha nagyon kellene pisilnem.
- Menj csak! - mondta.
Nagyon rosszul éreztem magam. Miért kellene nekem máris szülnöm? Még csak most házasodtam meg. Nem akarok egyből a lecsóba csapni! >< :( Miért?! Hogy nem lehet engem sohasem békén hagyni... :/
Kint ültem a folyosón. Ashley úgysem mehet ki-be. Szóval a székeken ültem, és támasztottam a fejem, szomorúan. Hogy a szememre hányja, hogy nincs még gyerekem. Mintha ő jobb lenne bármiben is. Hát nem! Viszont én még nem állok erre készen...
Inkább visszamentem hozzá, mielőtt gyanakodik.
- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte kíváncsian.
- Felfáztam. - hazudtam.
- Óó, az nem jó! - húzta a száját. - Hát amikor terhes voltam még, mindig mennem kellett a WC-re. Olyan volt, mintha felfáztam volna. - kezdett magyarázni. Megint... -.- Ki a fr_ncot érdekli?!
- Ja... - fordultam a pici felé.
- És Tom nem mondta még a gyereket? - kérdezett. Amint kimondta ezt a mondatot, felé fordultam ismét.
- Nem. Gondolod, hogy gyereket akar, máris? - estem kétségbe.
- Hát Bill akart. Mégis ikrek! - rántotta meg a vállát. - Különben láttad, hogy mennyire nézte a kicsit! Meg hát említette. - mondta.
És ha igaza van? Tom már szeretne kisbabát, de én meg nem? Nem akarom elveszíteni Tomot. Tudom milyen fontos neki már most Gordon. Akkor sajátot is szeretne? Viszont én még nem. Nem akarom hogy elhagyjon... :(
- De ez még nem jelenti azt, hogy Tom kisbabát akarna. Micsoda? Említette, neked? - állok ki az igazam mellett. Közben pedig tátott szájjal figyelek.
- Hát csak annyit, hogy milyen boldog lenne, ha terhes lennél. - megint megrántotta a vállát. -.-
Erre nem mondtam semmit. Megint úgy éreztem, ki kell mennem innen.
- Bocsi, de megint ki kell mennem... Tudod, a felfázás. - majd kislisszoltam gyorsan.
Ültem a székeken, és egyre csak törtem a fejem. Ha szeretne Tom gyereket, miért nem mondja meg? És hogy nézett egyáltalán a kicsire?! Mert én semmi különöset nem láttam az arcán. Vagy csak én vagyok a vak?! :( Nem szeretnék még kisbabát... Egyszerűen még nem érzem magam készen arra, hogy anya legyek... :( Amíg ezeken gondolkodtam, eleredt a könnyem. Az arcomat a kezembe temettem, és így sírtam, szipogtam. Amikor valaki megfogta a vállam.
- Cica, mi a baj? - Tom volt az.
- Semmi, semmi... -töröltem le gyorsan a könnyeim, hátha nem veszi észre, hogy sírtam.
- De miért sírsz? - a fr_nca. Észrevette. :S
- Nem sírok. - próbáltam nem megint rákezdeni a bőgésre. Mi ciki lett volna?!
- Aha, én meg vak vagyok! - csóválta a fejét.
- Nem, én vagyok a vak. Ne haragudj Tom, de én még nem állok készen erre! - majd nem vártam meg a reagálását, csak elrohantam a női mosdóba.
Egy WC-ben ültem, vagyis egy fülkében, és zokogtam.
*****A többieknél*****
- Tom, miért nem mész be? - ment bátyja után Bill. Kipihenten.
- Öhm... Ezt nem értem. - nézett maga elé, majd felült egy székre.
- Ugyan mit? - ült mellé Bill.
- Nem tudom. Linda itt sírt kint, és azt mondta, hogy nem áll készen erre. De hogy mire, azt nem tudom. - nézett még mindig maga elé.
- Ez furcsa. Nem szokott Linda ilyeneket csinálni. Ugye?
- Hát nem. Inkább nem mindig mondja el, mi a baja. De most olyan más volt. Mintha félne.
- Félne? Ugyan mitől?
- Hát ezt nem tudom.
- Szerintem meg kellene ezt vele beszélned. Menj haza vele. Már amúgy is rengeteget segítettek. - veregette meg bátyja vállát Bill.
- Oké. De nem tudom azt sem, hogy hol van! - majd bementek Ashley-hez.
*****Nálam*****
Miért?! Ahj... Nem, és nem! Nem fogok itt bőgni, inkább otthon. -.-
Így letöröltem a könnyeim, és megcsináltam gyorsan a sminkem. Majd visszamentem Ashly-hez, hogy elköszönjek.
- Bocsi... -megláttam Tomékat bent. - Bocsi, de mennem kell. Most hívtak a cégtől. Otthon el kell valamit intéznem a laptopon. - majd megfordultam, és kimentem.
- Bocsi, én is megyek. - majd Tom jött utánam.
Igyekeztem, hogy még hamar hazaérjek. Nem tudtam, hogy Tom is utánam jött...
Felmentem, és beültem a fürdőbe, a WC mellé. Olyan hányingerem lett mindentől, annyira összekavart mindent Ashley. Már ki akartam adni magamból a kaját is.
A WC mellett sírtam, egyrészt, mert baromira fáztam, és éreztem, hogy felrobbanok, annyira meleg volt mindenem. Másrészt, mert olyan hányingerem lett, mint még soha. És ugye ez az egész is rátett egy lapáttal. Szóval a retyó mellett szenvedtem egy sort. Amikor valaki kopogott, de tudomást sem véve róla, bőgtem tovább. Bezártam kulcsra is az ajtót.
- Linda, te vagy az? - hallottam Tom hangját. - Linda, bemehetek? - nem válaszoltam, amire lenyomta a kilincset, de nem tudott ugyebár bejutni. - Linda, minden oké? - aggódott.
Nem szóltam, csak sírtam, és szipogtam. Baromi sz_rul voltam.
Amikor egy kicsit jobban lettem, megmostam az arcom, és kimentem. Tom az ágyon feküdt, és a plafont bámulta. Majd amikor meglátott, felpattant, és hozzámrohant.
- Jaj, Linda, minden rendben? Nagyon sápadt vagy. - megölelt. - Jézusom! Te forró vagy! Nem vagy lázas? - nem érdekelt mit csinál, annyira nem volt erőm semmihez sem. - Úristen, te lázas vagy! - majd levitt, és lenyomott a torkomon egy gyógyszert.
Beültetett a tv elé, és rámrakott egy köteg pokrócot.
- Linda, mi a baj? - nézett rám, amikor már látszott lemenni a lázam is.
- Ne haragudj! - mondtam halkan.
- Ugyan miért haragudnék? Mire mondtad, hogy nem állsz készen? - kérdezgetett.
- Tom, én még nem szeretnék kisbabát. Sajnálom, ha csalódnod kell. - hajtottam le a fejem, majd éreztem, hogy megint feljebb szökik a lázam.
- Mi? - kérdezte értetlenül.
Erre már válaszolni nem tudtam, mert valahogy minden sötét lett, és már nem láttam Tom arcát. Csak egy nagy hideg valamire.
Kinyitottam a szemem, és újra láttam Tomot. Csak nem lent voltam, hanem a fürdőkádban, ruhástól. A ruháimat azért levehette volna, mielőtt hidegvízbe nyom. -.-
- Mi a? - pattant ki a szemem.
- Jaj, Linda! - ölelt meg hamar vízesen.
- Tom? - kérdeztem, kómásan még.
- Igen. Jól vagy? - simogatott meg, majd elzárta a hidegvizet.
- Jól. - vontam vállat. - De hogy kerülök a kádba?
- Elájultál. Muszáj volt valamit tennem, és ez jutott az eszembe legelőbb. - mondta édesen.
- Értem. - hátrahajtottam a fejem, egyenesen a kádnak.
- Linda, mi az, hogy nem szeretnél kisbabát? - ha? Már ő is? Tényleg? Nem hiszem el... Mindenki a szememre hányja?! Elegem van... ><
HAGYJON MINDENKI BÉKÉN!
...
