Halihó! :)
Elszomorít, és egyben felvidít, hogy csak egy ember írt nekem a SZAVAZÁS!!♥ dologhoz kommit.:( :)
De Mesiii:), nagyon örülök, hogy így szereted ezt olvasni, és természetesen figyelembe veszem a kéréseid! ;)
Na nem húzom tovább, íme a következő részem:
- Tök rossz, hogy Bill így hazacipelte tőlem Asht. - vágódtam le a kanapéra, felhúzott orral.
- Bizony. De csak a neje! - nevetett egyet Tom. -.-
- Ja... - szomorodtam el.
Végre együtt tölthettünk egy igazi csajos napot, és erre már másnap el is húz. Miért?! Amióta gyereke lett, nem foglalkozik velem... Mindig csak haza akar menni, nehogy valami baja legyen a kicsinek. -.- Pedig szerintem túlzásba viszi ezt az egészet. Megértem én, hogy az anyai dolgok beindultak nála, de itt nem áll meg az élete, sőt! Szóval erre azt hiszem sohasem fogok választ kapni...
- Min agyalsz már megint? Mostanában annyit bambulsz. - nevetett rajtam Tom, ismét. Mi a fenének kell kiröhögnie?! :O
- Talán baj? - bunkóztam.
- Nem. Bocsi. Minden rendben Linda? - kérdezett. Nos, hogy őszinte legyek, valahogy megragadt a "kisbaba" szó a fejemben...
- Az... Rend... Az van. - beszéltem tőmondatokban, amit szegénykém nem igazán látott át.
- Nem értelek Cicám! - karolt át.
- Nem is baj. Inkább ne érts...- álltam fel, majd felmentem, és felöltöztem.
Sokat agyaltam, megyek-e ma valahová. Lementem, Tom ugyanúgy feküdt a kanapén, ahogyan otthagytam. :) Benéztem a hűtőbe, és rájöttem, Tom sikeresen felfalta a túlélőkészletünket... Megint. :D
- Tom! - szóltam neki.
- Hm? - figyelt rám egy pillanatra, majd megállította a DVD-t.
- Mit hozzak a boltból?- tettem fel a kérdést.
- Hát... Nekem te is elég lennél! - piszkálta a piercingjét.
- Haha... - nevettem. - De komolyan.
- Nem tudom, mit is vacsizunk ma?
- Fogalmam sincs. - húztam a szám. - Ebből rendelt kaja lesz! - röhögtünk együtt.
- Akkor gyere inkább ide, és ne menj el a boltba! - csapott az ölére.
- Oké. De valami innivaló akkor is kell, mert ugyebár elfelejtettem, hogy egy vérszomjasan éhes farkassal lakok együtt! - nevettem magamon. Hihetetlen, miket ki bírok találni, nem?! :D
- Nagyon humoros vagy Cicám. Na gyere... - bocizott. Odamentem, beültem az ölébe, adtam neki pár puszit, majd elmentem venni valami kaját.
A plázában voltam, amikor csörgött a telefonom.
- Háló? - vettem fel kíváncsian, mert egy ismeretlen, rejtett számot jelzett a mobilom.
- Linda?! - kérdezte a férfi, rekedt, és mély hangon. A vezetéknevemet nem mondta.
- Igen. Attól függ milyen! - mondtam.
- Gyere a parkba, holnap este 8-kor!
- Mi? Ugyan minek mennék? Nem is ismerem magát... - mondtam zavartan.
- Nem érdekelsz! Vagy itt leszel, vagy kinyiffan a férjecskéd! - majd lecsapta.
Csak álltam, mint valami szobor. ,,Vagy itt leszel, vagy kinyiffan a férjecskéd!". Ismételtem magamban ezt a mondatot, és nagyon megijedtem. Úristen?! :O
Úgy mentem haza, mintha puskából lőttek volna ki. Nem nagyon törődtem a sebességkorlátozással, de szerencsére nem volt rendőr a közelben. Hamar haza akartam érni, mert féltem késő...
- Tom! - kiabáltam beérve a házba, de nem kaptam választ. - Tooom! - ismételtem magam, de még mindig semmi. - Tooooooooooooommmmm! - tört ki belőlem a zokogás, amikor már harmadjára sem hallottam a hangját.
- Itt vagyok, Cica! - jött ki egy törölközőben a fürdőből. - Naa... - ölelt meg. - Mi az, Linda mi történt? - tette fel szokásosan a kérdést.
- Egy... Egy férfi... Azt hittem... Jaj... - halkultam el, majd ismét sírni kezdtem.
- Naa... - csitított. - Csss... Nincsen semmi baj. Gyere! - vezetett be a konyhába, majd adott egy pohár vizet. - Jobb már? - kérdezte aggódóan.
- Igen. Sokkal. Köszi... - töröltem meg a szemeim.
- Elmondod? - kérdezte halkan, vigyázva.
- Egy csávó. Felhívott. Hogy menjek holnap este 8-kor a parkba, különben... - csuklott el a hangom.
- Különben? - tágultak a pupillái.
- Megöl. - néztem rá könnyes szemekkel.
- Linda?! - pattant ki Tom. - Linda, ez mikor történt? - kérdezett.
- Ma. Mondom hogy a plázában hívott! Rejtett számon! - akadtam ki. - Ennyire figyelsz rám?!
- Nem, ne haragudj... - rázta meg a fejét egy pillanatra. - Szóval. Nem mehetsz el!
- De Tom... - kezdtem volna bele.
- Nincs de! - nézett rám szigorú, szúrós szemekkel.
- De nem engem öl meg! - zokogtam.
- Hanem kit?! - nézett még mindig, ugyanúgy.
- Téged... - támasztottam a fejem, majd az asztalra "ejtettem" a kezeimre. Mármint a fejem.
- Micsoda?! Linda ez hülyeség! - gondolkozott el. Valami furcsa félelem volt az arcán.
- Igen? Akkor miért nézel így, és bambulsz?
- Mert...
- Mert?
- Jajj Linda, csak... Figyelj rám! - ültetett az ölébe. - Nem mehetsz el oda, nem tudhatod, mit akar az a mocsadék!
- De Tom, nem szeretnélek... - bújtam szorosan hozzá, majd megsimogatta a hátam.
- Tudom. De figyelj. Rendelek ide 10 db testőrt, és csak 5-tel jársz te is, és én is! Azonkívűl pedig rendőri felügyeletet is kérek. Még ma. - mondta.
- Jó. De megtalál Tom! Tudja a számom, nem kell neki 5 perc, és már a lakhelyünk is megvan! - akadtam ki ismételten.
- Akkor másik telefont kapsz, holnap! Vagy még ma! - mondta.
- Ez lehetetlen. - ráztam a fejem.
- Nem, nem az. Van egy telefonom, amit akkor használok, ha zaklatnak. És a másikat pedig kidobjuk! - mondta határozottan, leültetett egy székre, és felment, megkeresni a telefont.
Délután mindent áttettünk a másik mobilra. Tom fogta, és kalapáccsal -.- verte szét a régi telefonom. :( Szerettem azt a telefont! :(
Mielőtt lecsapta volna, pittyegett, sms-t jelzett.
- Tom! - mondtam neki, felvette, és megnézte az üzenetet. Ez állt benne:
,, Remélem nem felejtetted el, hogy holnap találkozónk van! Ha nem, meghal a str_cid!"
- Jézusom. - böktem ki.
- Nyugi. - mondta halálosan nyugodtan, majd egy baromi nagyot csapott a kalapáccsal a telefonomra. Itt lett annyi neki... :/
- Ettől jobban érzed magad? - kúszott egy halvány mosoly az arcomra, mert tényleg nevethetnékem támadt tőle. xD
- Aha! - mosolygott sunyin. (F) :D
- Akkor jó. Nem szeretnéle elveszíteni Tom! - néztem mélyen a szemébe, és már nem mosolyogtam.
- És nem is fogsz! - nyugtatott meg, majd nyomott egy puszit a homlokomra. :) - Köszönöm, hogy itt vagy nekem! - ölelt meg.
- Merci! - nevettem. - Én is!
- Imádlak! - megpuszilt.
- Haha... Tudom! - mosolyogtam, majd elmtnünk aludni.
Egész este Tom karjaiban feküdtem, és egy kis félelem volt azért bennem. Tudom, jó ez
így, hogy más a telefonom, de könyörgöm! Nem bújkálhatunk örökre előle! Mármint azelől a
csávó elől! Nem akarom Tomot elveszíteni, és félek, nagyon félek. Ez viszont egyre jobban
megerősíti bennem, hogy Tom remek apuka lenne...
