Annyira ismerős volt a férfi neve. Merthogy férfi volt az illető, akitól Tom annyira féltett. Viszont rájönni már nem tudtam, ki is lehet az. :S
- Az meg ki? - vontam fel a szemöldökömet.
- Tudod, az, aki még régebben egyszer arra kért, hogy a húgát őrizgessem! - mondta Tom.
- Azt hogy is hívják? - néztem kérdően Tomra.
- Andy.... - és megint elmélyült a tekintete a cipőmön.
- Figyelj Tom... - emeltem fel megint a fejét. - Ha nem zárod le egyszer s mindenkorra ezt az Andy-s ügyet, akkor nem lesz nyugtod sohasem! - ráztam a fejem. Pontosan tudtam, hogy igazam van, és ő is tudta. Inkább csak magának nem akarta bevallani. Tom nem az a gyáva típus, inkább a kemény, macsó. Viszont valahogy most megértem, miért tart ennyire attől a mocsadéktól. Hiszen a szeretteivel fenyegetőzik. A k*csögje! :@
- De nem érted? Ezt én nem tudom egyedül lezárni... - csóválta a fejét. - Lehetetlen... - folytatta a fejcsóválást.
- Már miért lenne lehetetlen? Nem gondolod te sem, hogy bántani tudna minket?! - tártam szét a kezeim.
- De. Pont hogy tudna! - és csak szakadatlanul rázta édesen a fejét. :)
- Tom... Ugyanmár, ezt te sem gondolod komolyan! - mosolyogtam, hátha öntök belé egy kis életet.
- De. Hát nem érted még mindig? Bárhol is vagytok, megtalál titeket. Engem is megtalált. Keresett, és el is intézett! - magyarázta kitartóan.
- Ah... De erről akkor is, miért nem szóltál Billnek is? Gondolod, nem lett volna könnyebb? - értetlenkedtem. Igazából azt sem tudtam, miért hozzám fordul ezzel. Ha mindenhol megtalál ez az Andy mindenkit, akkor miért engedte, hogy elmenjen Bill és Ashley? Ez nekem nem világos...
- Mert már nem tudtam elérni őket... És téged sem, csak miután felvetted. Mármint akkor.
- De ennyire... Én ezt nem értem. - csóváltam mostmár én a fejem.
- Nem kell hogy megérts, elég ha én értem. Csak arra kérlek, ne menj el! Nem akarlak elveszíteni! - rázogatott.
- Értem Tom, de muszáj most nekem elmennem! Hát te sem érted? Ha most itt maradok, minden összeomlik, amit eddig felépítettem. És én ezt nem hagyom. Megdolgoztam én azért, amim most van. - próbáltam az érveimet neki is elmondani anélkül, hogy megbántanám.
- Elhiszem, és értem. De nem tudják megoldani nélküled? - nézett rám bocin. :)
- Nem. Ehhez én is kellek.De ha nagyon akarod, felfogadok magam mellé egy testőrt. - mosolyodtam el, hátha oldódik egy kicsit mostmár ő is. :)
- Hát tudod nagyon nehezen egyezek bele. De komolyan akkor! Nem akarom, hogy bármi bajod essék! - és még mindig halál komolyan nézett rám, a félelem is megvolt még az arcán.
- Igen is. De Tom, nagylány vagyok már. Tudok magamra vigyázni! És hol lennék nagyobb biztonságban, mint kint LA-ban? - tettem szét a két kezem.
- Hát ott is megtalálnak, higyj nekem! Ezért sem akarlak elengedni!
- Kit és miért? - jött ki David kómás fejjel hozzánk.
- Ja, ezt majd Tom elmeséli. - néztem az említettemre.
- De...
- A-a. Ezt nem nekem kell elmondanom. Na megyek, felhívok akkor egy testőr céget. És különben is megyek, mert haragszok rátok! - húztam fel az orrom.
A két pasi csak kigúvadt szemekkel nézett utánam, nem tudták, hogy tulajdonképpen miért is haragszok rájuk. De nem mondom el nekik, jöjjenek rá maguktól! Hát csak nem vesztem meg... :P
Felhívtam egy olyan testőrös céget, és lebeszéltem velük mindent. Közben figyeltem, ahogyan Tom magyaráz Davidnek, hadonászik a két kezével, tök komolyan. A barátom pedig csak bólogat, és néha kétségbeesett fejet vág. :) Gondolom őt is megijesztette pont annyira mint Tomot ez az Andy. -.- De engem ugyan nem fog... Tudtam hogy imserős névvel találkozok, de beazonosítani nem tudtam. Később jöttem rá, hogy az a férfi volt, aki még régebben, amikor itt laktam a többiekkel, ránktámadt az utcán. Nem igazán volt szimpi, ezért is fogom kintről elintézni, hogy lecsukják. Nem Tom jelenti majd fel, hanem én. Azt ígérem...
Gondoltam ezt elmondom Tomnak is. :) Nem tudom, hogyan fog erre reagálni...
- Tom, beszélhetnénk? - kérdeztem komolyan. Szerintem megijeszthettem egy kicsit szegényt.
- Valami baj van? - vágott kétségbeesett arcot, újból.
- Hát nem. Csak azt akarom elmondani, hogy ha te nem, akkor majd én feljenetem azt a szemetet! - tértem rögtön a lényegre.
- Ne, azt ne! - kérlelt.
- Tom, ezt be kell fejezned! Nem retteghetsz tőle örökre, amikor nincs okod rá! Majd én kint megteszem a szükséges intézkedéseket, és nem fogja senki sem megtudni, hogy te is benne vagy, majd csak a tárgyaláson. Jobb lesz ez így, higyj most te nekem! - kértem most én.
- De... Ezt nem oldjuk meg ilyen egyszerűen. Én féltelek titeket! - szorította meg a kezem.
- Rendben. De ezt így nem folytathatod tovább! Rettegésben akarsz élni? - állítottam kédés elé.
- Hát nem. - vonta meg a vállát.
- Akkor megbeszéltük? - húztam ki magam.
- Meg. - hajtotta le a fejét.
- Na, ne csöggedj már! Minden rendbe jön, segítek neked! - simogattam meg a vállát.
- Köszönöm, hogy te itt vagy nekem! - ölelt meg kedvesen.
- Nincs mit, számíthatsz rám mindig! - mosolyogtam.
Erre ő csak mosolygott.
- Nem is tudtam, hogy ilyen is tudsz lenni! - néztem rá sejtelmesen.
- Ezt meg hogy érted? - értetlenkedett.
- Lehetnél mindig ilyen aranyos, és kedves! - mosolyodtam el.
- Akkor lenne közöttünk valami? - húzta fel a szemöldökét, és közeledett felém.
- Akár. De mivel nem vagy ilyen, így nem. - húzódtam el előle.
- És ha megváltozok? - követett a konyha felé.
- Ugyanmár, te meg a változás. - nevettem fel.
- Miért tartod ezt olyan lehetetlennek? - követett kitartóan.
- Mert nem szoktál változni. A kedves, megértő, aranyos posztot már az öcséd lefoglalta. - nevettem még mindig.
- Miért? Én is megváltozhatok. - húzta ki magát. Amikor beértünk a konyhába.
- Hát azt kétlem. - röhögtem még mindig. :D
. ÉS ha megváltozok, akkor lehet közöttünk valami? - hozta fel megint.
- Tom, te sosem változol! Úgyanígy sosem nősz fel, mindig gyerek maradsz belül! - böktem a mellkasára.
- Igen? - kapta el a kezem, amikor el akartam húzni a mellkasától. A kezemmel rántott magához, és már szinte majdnem megcsókolt.
- Tom! - löktem el. - Ezt most miért kellet? - tartottam az 1 m távolságot.
- Miért, tudom hogy oda vagy értem! - hirtelen megváltoztatta az arckifejezését, és sunyin nézett rám.
- Ez hazugság! - álltam ki magam mellett. :)
- Szerintem nem. Majd meglátjuk, én harcolok érted! És meg foglak kapni! - ez a mondat nem esett jól. :S Vagyis az a része, hogy meg fog engem kapni. Mintha valami baba lennék. Na ehhez nekem is lesz egy-két szavam!
- Meg fogsz kapni? Mi vagyok én egy baba? - mordultam rá.
- Nem úgy értettem! Nem... - hajtotta le a fejét. - Ne haragudj. Csak annyira... - közeledett megint.
- Tom, mire jó ez? - és most nem hátráltam.
- Micsoda? - ölelte át a derekam.
- Az, hogy mondogatsz mindenfélét! - próbáltam mostmár eltolni magamtól, de annál jobban szorított.
- Linda, én szeretlek! És együtt akarok lenni veled! - a keze már a lapockámnál járt.
- De nem lehet! Tom, úgyis megint az történne... - fordultam el felőle.
- Nem tudhatod! Akkor szomorú voltam! - simogatott.
- Nem érdekelnek a kifogásaid, akkor sem csinálom megint végig azt, amit régen! - löktem el.
Nem vártam meg a válaszát, inkább felmentem David-hez. Én nem fogom megbántani azért David-et, mert Tom megint meghülyült. Biztosan újból átver, és megbánt. Én pedig nem csinálom megint végig az egészet. Elég volt úgy ahogy kiheverni Tomot, és lezárni a múltat. Erre megint felkavarja? Nem hiányzik ez nekem... :S
- Kicsim, min gondolkozol ennyire? - kérzte David a laptop-ja mögül tőlem.
- Ja, semmin. Csak hogy holnap megyek ki. Lerendezem a fejemben a dolgokat. - vettem fel egy álmosolyt.
- Akkor oké. ;) - mosolyodott el, majd rámkacsintott.
Még vagy egy fél órán keresztül feküdtem az ágyon, és David gépezett. Inkább lementem. És akkor jöttem rá, hogy nekem még vásárolnom kell. :)
Lementem, és Tom a tv előtt ült. Éppen Billékről ment egy riport, hogy elutaztak, ismeretlen helyre. Legalább ezt nem vesézik ki az újságírók. :) David-nek is mondtam, hogy megyek el vásárolni, de ő nem akart jönni.
A tv előtt volt a táskám, így kénytelen voltam egy légtérbe kerülni Tommal.
- Hova mész? - kérdezett, amikor a kocsikulcsomért nyúltam a kanapén.
- El. - mondtam rövid választ.
- Linda, sajnálom. Tényleg. Többet nem mondok semmit sem. - könyörgött lassan.
- Jó. - inkább nem nézek rá.
- Ennyi? Nem bocsájtanál meg? - bocizott. Ezeknek a bocis mogyoró barna szemeknek nem tudok ellenállni.
- Hát...
- Kérlek!
- Na jó. De többet befogod a szádat! - lóbáltam a mutatóujjamat előtte.
- Igen. - bólogatott egy mosollyal az arcán. :) - És elmondod, hogy hova mész? - vigyorgott.
- Vásárolni. Ugyanis mint mondtam haragszok rátok! - húztam fel ugyancsak az orrom.
- Miért? - nézett kérdően rám.
- Mert. - folytattam a műdurcim.
- Elkísérhetlek? - kérdezett.
- Nem tudom. - vontam meg a vállam.
- És ha megkérdezem David-et? - mosolygott.
- Akkor most menj fel! - mondtam komolyan.
- Okés! - majd felszaladt, és már vigyorogva rohant is lefele a lépcsőn. - Elengedett! - nevetett.
- Akkor gyere! - sunyin vigyorogtam. Ugyanis most kergetem majd az őrületbe. Minden ruhánál megkérdezem, hogy biztosan jó-e, hogy nem áll-e el a fenekemen, a derekamon, és hogy nem tudom melyiket válasszam. A cipőkkel is eljátszom majd ezt. :D
Az első boltnál már kikészülőben volt Tom.
- Ugye ezt direkt csinálod? - ült a fülke előtti fotelmben Tom, és a kezére támasztotta a fejét.
- Hát nem. - nevettel magam.
- Döntsd már el! - akadt ki Tom. Ezt akartam, és el is értem. xD
- Ez? - mutattam az összeállításomra.
Összeállítás: http://cdn.sheknows.com/articles/ashley-tisdale-guilty-pleasure-poses.jpg
- Azta! Ez nagyon állat! - húzogatta édesen a szemöldölét.
- Rendben, akkor ez marad! - majd behúztam a fülke függönyét.
És még egy ideig elszórakoztunk a boltokban. Még mindig nem jött rá, hogy miért is "haragszok" rájuk. xD De hát majd eszébe jut. Remélem. Mindenesetre sok mindennel megleptem magam! :)
Hazamentünk, és David éppen kaját rendelt.
- Sziasztok! - köszönt édesen. - Milyen volt a vásárlás?
- Jó. Sok mindent vettem magamnak, ha már egyikőtöktől sem kaptam semmit. - majd felviharoztam a lépcsőn egyenesen a szobámba.
- Mi? Miért kellett volna bármit is kapnia?! - nézett tátott szájjal David.
- B*ssza meg! - kiáltott fel Tom. - A p*csába! :S
