- Fiúk ez... - és megintcsak eleredt a könnye, és rettentő hangosan zokogni kezdett. A fiúk attól féltek, mert a doki egyszer említette Ashley háta mögött, hogy Linda akár meg is halhat kómában.
- Drágám, mondd el kérlek! - bíztatta Bill Ash-t. - Hidd el, jobb lesz utána. - majd megölelte, és letörölte a lány könnyeit.
- Szóval... - Tomnak a torkában dobogott a szíve.
- Mit szóval? Monjdad már! - kiabált Ashley-re. - Ne haragudj Ashley, de kérlek mondd már! - visszafogott. Inkább csöndben maradt, mert tudta, most eléggé megbánthatja a többieket.
- Linda felébredt! - ordította ki magából Ash. :)
- Úristen! - Tom nem habozott, rohant a kocsihoz. Azt szerette volna, ha őt látja meg először Linda amikor felébred. :)
- Tom, várj meg minket! - ordított bátyja után Bill, de nem hallotta, minél hamarabb bent akart lenni.
Kinyitottam a szememet. Próbáltam beazonosítani, hogy hol a francban vagyok! :D De nem igazán sikerült. :S Ránéztem az ajtóra, és nagy fehér betűkkel ki volt rá írva "Kóma osztály". Mi a jó büdös eget keresek én itt? :O Kérdeztem magamtól. Mellettem megtaláltam a nővérhívó kütyüt. Megnyomtam, és kb. 5 perc múlva nem csak egy nővér, hanem már 3 nővérke, és 1 doki állt az ágyam mellett. Elővett az orvos egy lámpás cuccot, és elkezdte a szemembe világítani. Én nem tűrtem ezt! :D
- Héé... Mégis mi a francot csinál, és hol vagyok? - néztem értetlenül a röhögő orvosra. Miután kiszórakozta magát rajtam :@, megszólalt.
- Neve? - kérdezte.
- Linda Schmidt. - válaszoltam flegmán.
- Születési ideje? - kérdezte.
- 1987. (csak kitaláltam egy évszámot, ne nézzétek hogy jó-e a dátum xD) szeptember 1.
A doki ránézett a nővérkére, akinek a TAJ kártyám volt a kezében. Csak hevesen bólogatott.
- Szülei neve? Lakhelye? - megint kérdezett. :S :@
- Békén hagyna? - amikor már tényleg a szememben turkált azzal a cuccal.
- Válaszoljon kérem!
- Jó. Sandra Weltz és Andreas Schmidt. Hamburg. - válaszoltam neki.
Megint ránézett a nővérkére, és a nővérke csak bólogatott.
- Tudja most hogy hol van és hogy hogyan került ide? - nézett rám.
- Hát sajnos fogalmamcs sincs. - sütöttem le a fejemet.
- Ahogyan gondoltuk. - rázta a fejét a doki, majd indult kifele. Becsukta maga után az ajtót, amíg a nővérek nyomtak belém egy kis kakaót. :) Az ajtóban Tom fogadta.
- Felébredt? Minden rendben? Jól van? Behetünk? - ekkorra megérkezett Ashley Billel együtt.
- Igen felébredt. Rendben van, csak az lett amitől tarottunk. - magyarázta a doki.
- Micsoda? - kérdezték mindhárman.
- Hát agyrászkódása lett. Valószínű, hogy azért volt véres a feje is, mert beverhette. - olvasta a jelentésemet.
- És ezt mit jelent? - kérdezte Tom.
- Azt, hogy kérem nem kell majd megijedni, ha nem tudja egyből, kik maguk. Legyenek türelmesek, és nem kéne neki elmondani. Hagyni kell, hogy magától emlékezzen a dolgokra. - folytatta az orvos.
- Rendben. Bemehetünk hozzá? - kédezte Ash. :)
- Igen. De mint mondtam, türelmesek legyenek vele. Elvégre 7 hónapig kómában volt. Még én is visszamegyek, ugyanis tájékoztatni kell őt. Bent szeretnének addig is lenni? - kérdezte őket, és természetesen bólogattak. :D
Hirtelen 2 csávó és egy csaj jött be a dokival. Gondolkoztam, hogy kik lehetnek ők, mert eléggé ismerősek voltak mindhárman. Főleg a lány. De mielőtt megkérdezhettem volna, az orvos elkezdte mondani, mi is történt és hogy hol vagyok. Annyi gógyim ugye van, hogy felfogtam, hogy kórházban vagyok. xD Viszont hogy miért, arról halvány gőzöm sem volt. :S A három ember meghúzódott még az ajtóban amíg a doki tájékoztatott.
- Nos, kisasszony, kómában feküdt. Itt nálunk. 7 hónapig. Mégegyszer megkérdezem. Tudja, hogy hogyan került ide? - csak néztem. Én kómában? Na neeeee! Ez hülyeség. Lehetetlen! :S
- Mi? Én kómában? - bámultam kigúvadt szemekkel a dokira. - Nem tudom. - megráztam a fejemet. Eléggé elszomorított. Nem jutott eszembe kik azok az emberek az ajtóban, csak annyira ismerősek voltak. :S
- Rendben. Nem mondhatom el, csak annyit, hogy balesete volt. Már ha ezt balesetnek lehet nevezni. :/ - vonta meg a vállát. - Akkor én magukra hagyom Önöket. - és kiment a 3 nővérkével az ajtón. Az ismeretlen ismerősök közeledtek. Egy fonatos fejű csávó letámadt, és megöltelt. Szorosan ölelt magához. Őszintén szólva gőzöm sem volt, hogy ezt meg minek teszi.
- Szia! Linda! - köszönt nekem a lány. A hangja hallatán minden az eszembe jutott róla.
- Ashley? - kérdeztem, ő pedig leszedte rólam a fonatos srácot, és helyette ő szorította ki belőlem a szuszt is. :) Annyira megnyugtató volt az ölelése. Elengedett, majd közelebb lépett hozzám a másik srác. Eléggé nevetséges volt hogyis mondjam! :D Ki volt festve, és tök emo-s feelingje volt. :D
- Szia! - ő is megölelt, majd megkérdezte. - Megismersz? - erre nem tudtam semmit sem mondani. Szörnyen ismerős volt, de nem tudtam.
- Sajnálom, de nem hiszem... - hajtottam le a fejemet, ő csak egy puszit nyomott a homlokomra és mondta.
- Semmi gond, úgyis eszedbe jut majd! - és rámkacsintott. Megint az a fonatos fiú jött oda hozzám, és megkérdezte szintén.
- És engem megismersz? - félelem volt a szemében. Nagyon hasonlított a másik fiúra. Eszembe jutott a másik srác neve, és rámutatva kimondtam, majd elmosolyodtam. - Bill! - erre ő csak rámnézett, megölelt, és üdvözlött.
- Jaj Linda! Hála Istennek. - a másik fiú elhúzódott, majd bánkódó arcot vágott, és rámnézett. Belenéztem a szemébe, és a torkomban dobogott a szívem. Igen, felismertem. Csak néztem, és éreztem, hogy a könnyeimmel küszködök, de nem tudom őket elfojtani. A mosoly lefagyott az arcomról, majd megnyomtam a nővér hívó cuccot. Tudtam ki ő. Ő Tom, aki darabokra szedte a szívemet, amikor beleszerettem. Megvádolt, és hülyének nézett. Elhordott mindennek. Bejött a nővér, és elüvöltöttem magamat.
- Vigyék ki innen! - mutattam Tomra, aki ellenkezett a nővéreknek, és kiabálta vissza nekem.
- Ne Linda! Kérlek! Kérlek ne! - de a nővérek enyhe erőszakkal "kikísérték", majd Billék rámnéztek, én pedig elfordultam tőlük, és elkezdtem zokogni.
