Leállítottam a kocsi motorját, kiszálltam, majd az ajtóhoz mentem csengetni.
- Tessék?! - nyitott ajtót Bill. Bentről már gyereksírás hallatszott ki. :)
- Bejöhetek? - lábadt könnybe a szemem.
- Linda, minden oké? Persze gyere... - majd behívott.
- Gondolom pont téged nem hagyott ki a kis játékából Tom. - hajtottam le a fejem, közben pedig leültetett az asztalhoz.
- Miféle játékából?
- A kis ribancával. - néztem fel rá.
- Ja... - ült le mostmár ő is.
- Megmondtam. - támasztottam a kezemmel a fejem.
- Figyelj Linda!
- Ahh Bill, felesleges még próbálkoznod is! Ebből se te, se maga Tom nem mossa ki magát. - néztem az asztal lapját, és közben értetlenül ráztam a fejem.
- Nem is azt akartam. Csak annyit, hogy részeg volt Tom, és valószínű nem tudta, mire is vállalkozik. És nagyon maga alatt volt. Te is eltűntél... Szóval!
- Mondtam, hogy ez most nem fog menni. Arra szeretnélek kérni, hogy ezt a beszélgetést ne mond el Tomnak. Igazán nincs most erre szükséges, felesleges még az ő magyarázkodását is végig hallgatnom.
- Gondolod, hogy jobb, ha meg sem beszélitek?
- Igen. Tudod rengeget csalódtam már férfiben, és Tomban is elég sokszor...
- De akkor is! Nem futhatsz el a problémák elől!
- Nem érdekel. Hát te sem fogod fel? Most én nem tudnék a szemébe nézni, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Ez nekem most nem megy. Sajnálom...
- Megértem. Én csak jót akartam nektek.
- Tudom, és köszönöm is. De kérlek maradj ki ebből! Ez csakis ránk tartozik. Most pedig megyek. Szia! - majd felálltam, de megállított egy kérdéssel.
- Oké. De mégis most akkor hazamész hozzá? - értetlenkedett. - Vagy egyáltalán akkor merre?
- Nem megyek haza, nem lennék erre képes. És ezt nem szeretném, ha bárki is tudná.
- De nem tűnhetsz csak így el!
- Már miért ne?!
- Mert Tomnak szüksége van rád! Akármennyire is fáj, Linda te is tudod, hogy szeretitek egymást! És előbb utóbb visszamész hozzá.
- Szeretem, de egyenlőre megbocsátani nem tudok neki. Megcsalt, és én nem vagyok erre vevő! Ha lehet, sőt biztos hogy... - megálltam a mondanivalómban, és elgondolkoztam azon, amit mondani akarok.
- Mi biztos? - nézett rám kíváncsian.
- Utóbb... - suttogtam halkan, de annyira, hogy pont meghallja, és már el is húztam a csíkot. Láttam, Bill eléggé elkenődött ettől az egyetlen szótól. Mintha csak róla lenne szó...
A kocsiban gondolkoztam, majd úgy döntöttem, tényleg nem tudok én így élni. Egyenlőre biztosan nem. Nem csípem ha megcsalnak, de melyik az a nő, amelyik csípi?! Szóval ennyi... Egy időre kivonom magam a forgalomból, és megpróbálom Tom nélkül élni tovább az életem. Hiszen megcsalt!! :/ Nem fogok egyből a karjaiba omolni, egy kis piti bocsánatkéréstől! Azt már nem... Ha megcsalt, és ameddig megint elmegyek, megcsal, mert úgyis megtudom, akkor aztán nem lesz jó vége ennek a házasságnak. Azt garantálom...
- Linda! - szólított le Tom, amikor beértem a házba.
- Mi van?! - fordultam utána. - Tom, kímélj meg az ócska dumádtól!
- Ez nem az. Kérlek! Legalább hallgass meg!
- Felesleges! Az öcséd már megpróbált kimosni ebből, de nem sikerült neki. Gondolod, hogy neked sikerülne?! Kétlem...
- De kérlek, legalább csak hallgass meg!
- Nincs mit hallgatnom! Most ha megbocsátasz, elmegyek. - majd indultam fel a szobámba, amikor elkapta a kezem.
- Kérlek! - vette elő a legeslegcukibb nézését, de szerintem tudta, ezzel most nem ér el semmi sem.
- Hallgatlak. De tudod, hogy 2 perced van?! Mert utána már nem... - mondtam volna én, csak hirtelen megcsókolt. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek most. A szívem azt mondta, hogy "Maradj itt vele, szeretitek egymást, nem tudsz nélküle élni!". De az eszem az ellenezőjét. "Megcsalt, és még az sem mentség, hogy részeg volt, és hogy eltűntél, na meg hogy maga alatt volt. Szóval amilyen gyorsan csak tudsz, menekülj!".
- Kérlek, legalább had magyarázzam meg! - végülis amellett döntöttem, hogy végig hallgatom, de majd utána meglátjuk.
- Rendben. - mondtam, majd leültünk, ki a teraszra.
- Szóval, ez akkor történt, amikor te eltűntél pont. Amikor összevesztünk igen csak. És tudod, azt már nagyon megbántam, és mindent. Csak annyira egyszerűnek tűnt elrohanni a problémák elől, és a homokba dugni a fejem! Arra nem gondoltam részegen, milyen következményei lehetnek ennek az egésznek... És úgy mindennek, amit teszek. Csak ki akartam kapcsolni, és már valahogy a kelleténél is többet ittam. - húzta a száját. Most gondolom ezzel a ,,Csak annyira egyszerűnek tűnt elrohanni a problémák elől, és a homokba dugni a fejem!" dumával rá akar világítani a lényegre. Arra a lényegre, hogy nem tehetjük meg ezt.
- Nem tudom Tom. Én nem dugom a homokba a fejem, ha erre akartál célozni, csak egyszerűen, nem megy... - hajtottam le a fejem.
- Rendben... - hajtotta le ő is a fejét. - De mondd, szeretsz még? - halkult el a "szeretsz" szó végén.
Némán néztem magam elé. Nem szólaltam meg, féltem attól, amit kimondanék.
- Szeretsz még? - ismételte meg magát.
- Igen... - mondtam, de még mindig nem néztem a szemébe, éreztem, ahogyan a könnycseppek gördülnek végig az arcomon. - Nem tudok már benned bízni. - fejeztem be a mondatom.
- Értem. - támasztotta a fejét. - Kérlek, ne menj el! - kérlelt.
- Sajnálom Tom... De ahhoz hogy bízni tudjak benned ismét, idő kell! - álltam fel, majd ő is felállt. Magához húzott, és megcsókolt.
- Búcsú. - engedett el utána, bólintottam, majd felmentem a cuccaimért. - De hová mész?
- Nem fontos. Majd jelentkezek. Vagy nem... - mondtam, szinte már majdnem csak némán, de meghallotta.
- Vagy nem? - lepődött meg, majd ismét közelebb lépett hozzám.
- Hagyj most, jó?! - ráztam a fejem, majd elhesegettem magam mellől a kezemmel.
Kimentem, és csak bámultam ismét, és megint a házra, ahová annyi emlék köt. De valahogyan meg kell szavadulnom ezektől a rossz emlékektől, és a jókat megtartani.
- Linda! - rohant utánam. Hátrafordultam, majd megállt előttem. - Linda, én várok rád! Ne okozz kérlek csalódást!
- Csalódást?! Te beszélsz csalódásról? - vágtam egy hülye fejet.
- Ne haragudj... - engedett el, majd hagyott elmenni.
Beszálltam a taxiba, és néztem, ahogyan Tom egyre kisebb, és kisebb lesz. Már a ház is mini, és Tom csak kis hangya lehetne mellette. Valahogy minden furcsa lett, de nem tudnék most itt maradni, és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Nem...
- Elnézést, de megérkeztünk! - fordult hátra a taxis.
- Köszönöm! - kifizettem, majd becaplattam a reptérre...
