" ******Tom szemszöge*******
- Nem nem nem! - ordítottam.
Nem tehetik ezt. Nem! Nem halhat meg. Valamit biztosan lehet tenni. NEM!
- Engedjenek már be! - ráncigáltam ki a kezem a doki szorításából.
- Kérem, nyugodjon meg! - ismételgette mindig ugyanazt.
- Nem! Most halt meg a feleségem! Mégis hogyan nyugodhatnék meg? Nem, nem halt meg. Be akarok menni hozzá! Eresszenek el! - kiabáltam.
- Nem mehet, értse már meg, hogy halott a neje!
- Nem! Még haza kell vinnem! Várja otthon mindenki!
- Nem érti? Nem várja már őt senki sem! Ne menjen be! - kapott volna a kezem után, de nem sikerült neki.
Istenem! Bárcsak sohasem láttam volna azt, amit most. A bőre hófehér volt, a gyönyörű világos barna helyett, amennyit lebarnult a nászúton. A szeme csukva volt, a szája a meggyvörös helyett világos rózsaszín volt, akárcsak amikor virágzanak a gyönyörű cseresznyefák. Sápadt, és szomorú volt az arca. Nem lehet így vége! Nem... Miért nem én haltam meg helyette? Miért?
- Kérem, nem lenne jó ha látná! - de ugyebár már késő volt.
Pont akkor takarták le gyönyrű arcát, ami még így is csodálatos volt. Egy ronda kék paplant terítettek rá, hogy soha többé ne láthassam. Szörnyű volt. Nem tudtam mihez kezdjek, hiszen már nem látom többé csodaszép mosolyát. "
- Tom! Tom kelj fel! - rángatott Linda.
- Linda? - könnyebbúltem meg, majd éreztem ahogyan a hatalmas könnycseppek utat törnek maguknak. Csak gördűltek végig az arcomon, és hagytam, hadd menjenek.
- Tom! Tom nyugodj meg! Semmi baj nincs, csak rosszat álmodtál! Csss... - szorította a fejem a mellkasához, és hallottam ahogyan ismét veszi a levegőt, és éreztem, ahogyan szabályosan emelkedik a mellkasa. Mintha megváltottak volna. A fejemből még mindig nem mentek ki a szörmyű dolgok, csak sírtam, és nem érdekelt, hogy szégyellhető.
- Linda, ugye sosem hagysz el? - néztem fel rá.
- De buta vagy! Hogy hagynálak el? - mondta.
- Ne is. - hajtottam vissza a fejem.
Még beletellt egy kis időbe, amire kihevertem a rémálmom.
*****Vissza Linda szemszögébe********
Az éjszaka közepén arra keltem, hogy mellettem Tom zokog álmában, és csapkod az ágyon.
- Tom, Tom kelj fel! - rángattam.
- Linda? - nézett rám, majd kitört belőle ismét a sírás. Sohasem láttam ilyennek. Biztosan rémálma volt. Akkor is szörnyű volt.
- Tom! Tom nyugodj meg! Semmi baj nincs, csak rosszat álmodtál! Csss... - szorítottam a fejét a mellkasomnak, hogy nyugodjon meg.
- Linda, ugye sosem hagysz el? - nézett fel rám kb. 5 perc múlva.
- De buta vagy! Hogy hagynálak el? - mosolyogtam. Annyira rossz volt látni őt ilyen állapotban.
- Ne is. - hajtotta vissza a fejét.
Még vagy egy 15 percig csak így, némán ültünk. Megvártam, amire megnyugszik. Aztán mélyen a szemébe néztem.
- Mit álmodtál, amire ennyire rossz volt? - kérdeztem halkan.
- Mit csináltam álmomban? - kérdezett vissza ő is halkan.
- Zokogtál, és csapkodtál, meg kiabáltad, hogy ,,Nem nem nem!" ! - vázoltam fel a szitut.
- Értem. - nézett maga elé. Mintha nem is neki beszélnék.
- Jól vagy? Nekem elmondhatod. - simogattam meg a vállát.
- Persze. - mosolyodott el.- Olyan jó, hogy itt vagy nekem! Soha nem akarlak elveszíteni! - ölelt át.
- Nem fogsz! - csuktam be a szemeim.
Reggel korábban keltem mint Tom, nem akartam felkelteni a tegnap este után. Nem gondoltam mi lehetett ez, így áthívtam Bill-t, mert Ash még a kórházban csücsült. Jobb is egyenlőre. :/
- Miért hívtál? - jött be.
- Beszélhetnénk? - hívtam oda az asztalhoz.
- Persze.
- Tudod, tegnap nagyon megijesztett a bátyjád. - forgattam egy kicsit sejtelmesen a szemem.
- Mégis mit csinált már megint? - húzta a száját.
- Semmi rosszat, nyugi. Azt akarom, hogy Tomnak voltak régebben rémálmai? - tértem a lényegre.
- Hát kb. 2×. Többször nem. De akkor kitett magáért. - vágott gondolkozó fejet.
- Értem.
- Mert?
- Tegnap este arra keltem, hogy zokog, csapkod, és kiabálja, hogy ,,Nem nem nem!".
- És elmondta miért csinálta? Vagy hogy mit álmodott?
- Nem. Nem mertem megkérdezni, csak kicsit később, miután megnyugodott. De nem mondta el. Szerintem komoly lehet, ha ennyire megrázta.
- Értem. Akkor majd én.
- Ne, még csak az kéne! Nem! Majd ha úgy érzi, hogy minden oké, elmondja!
- Ki és mit? - jött le kómásan Tom az emeletről.
- Ja, senki. Csak Ashley-ről beszélgettünk. - hazudott gyorsan Bill, majd én egy "1000 köszi" fejet vágtam neki, és el is ment.
- Van kávé? - ölelt át hátulról.
- Aha. - majd töltöttem neki.
- Miért nem keltettél fel?
- Nem láttam jónak. - fordítottam el a fejem.
- Mert?
- Gondoltam pihend ki magad, a tegnap este után. - mondtam, miközben vajaztam a zsömlét.
- Ja... -erre beleszürcsölt a kávéjába, és nem szólt egy szót sem.
- Tom, minden rendben? Biztosan nem akarod elmondani, mi bánt ennyire? - próbáltam tapintatos lenni.
- Nem. Majd ha bármi is bánt elmondom. - azzal felállt, és kiment.
Nagyon aggódom érte. Sosem csinál ilyeneket.
Amikor elmentem, Tomot a tv előtt hagytam ott, pizsiben. Elmentem bevásárolni.
Hazaértem, de már nem volt ott.
- Hát te mi jót csináltál egész délután? - találtam meg a szobánkban.
- Semmit. - temette az arcát a kezeibe.
- Jó. - ültem mellé az ágyra.
- Linda, ne csináld ezt!
- Micsodát?
- Majd elmondom, ha akarom! Ne nyaggass! - mordult rám.
- Mi? Mit?
- Jaj, ne tettesd, hogy hülye vagy! - rázta a fejét.
- Már bocsi, de mégis miről beszélünk?
- Arról, hogy hagyj egy kicsit élni! Akadj le rólam, jó?! - hát ez meg...
- Jó, tudod mit? Leakadok. Akkor keress magadnak olyan nejet, aki le van akadva. Bocsi, már megtaláltad! - majd otthagytam.
- JÓ! - kiabált vissza.
